Bük

BükfürdőBük városa

Az Európa szerte ismert Bükfürdő a 20. század második felében Magyarország egyik legjelentősebb gyógyfürdőjévé fejlôdött. A felbecsülhetetlen értékû hévízkincs, szubalpin klíma, a látnivalókban gazdag környezet, a gondozott településkép és a magas színvonalú szolgáltatások gondoskodnak arról, hogy vendégeink nyugodt körülmények között gyógyuljanak és pihenjenek nálunk.

A termálvíz gyógyító erejét már az ókoriak is ismerték. Különös gondot fordítottak testi-lelki egészségük megőrzésére. Ma sincs ez másképp, hiszen a legfőbb érték az ember legnagyobb kincse az egészség. Segítünk Önnek abban, hogy a gyógyító büki gyógyvíz jótékony hatásának köszönhetőn panaszai enyhüljenek, megszűnjenek. Ám nem csak akkor várjuk Önt, ha gyógyulni vágyik. Látogasson el hozzánk akkor is, ha kikapcsolódni, felfrissülni, feltöltődni szeretne. Nálunk visszanyerheti testi és lelki harmóniáját.

A kb. 3000 lakosú Város Magyarország nyugat-dunántúli idegenforgalmi régiójában, Vas megyében, a Felső-Répcementi kistérségben található. Az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál, a Répce-síkon fekvő üdülôhely Szombathelytôl 27 km, Soprontól 47 km távolságra helyezkedik el. Az osztrák határ közelsége meghatározó jelentőségű a fürdőhely és a régió fejlődésében.

Bük és környékének éghajlata lényegében kontinentális jellegű. Közepes páratartalom, enyhén szeles idő jellemzi. Az évi középhőmérséklet 9,7 oC. A csapadék évi középmennyisége 650 ml. A napsütéses órák száma évi 1900, a nyár forró. Klímájának szubalpin jellege a turisztika szempontjából nagyon előnyös. A környéken jelentős klimatikus üdülőhelyek is találhatók (Velem, Kőszeg).

A növényvilágot a pannon táj sokszínűsége jellemzi. Bük zöldövezetével, virágos, fás utcáival, kellemes klímájával hívogatja a látogatókat.

forrás: bukfordo.hu

A Büki Gyógyfürdő

A Büki Gyógyfürdő Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy- és élményfürdője, minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdôkomplexum, 27 medencével, több mint 5100 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdôzni vágyókat.

A fürdő gyógyvizes medencéi 32-38 Celsius fokos-os, a strand- és sportolásra alkalmas medencéi 26-28 Celsius fokos vízzel vannak feltöltve, a legkisebbeket pedig speciálisan számukra kialakított, csak általuk igénybe vehetô gyermekmedencék várják. Az ingyenes csúszdakomplexum felejthetetlen élményeket kínál. A fürdőzésen, csúszdázáson kívül az apróságok szórakozásáról modern játszótér gondoskodik, a pihenni vágyó felnőttek ellazulását pedig tágas pihenőterületek, kényelmes, ingyenesen igénybe vehetô pihenőágyak szolgálják. A Rekreációs Park-élményfürdő virágszirom alakú napozóteraszai, finn és infra szaunája, pezsgőfürdője, nyakzuhanya, sodrófolyója és gejzíres gyermekmedencéje gondoskodik az igazán vidám családi napról. A mozgás szerelmeseit sportpályák (strandröplabda, strandkézilabda, lábtenisz, tollaslabda, füves kispályás labdarúgó pálya, kiskapukkal felszerelt strandfoci pálya, streetball pálya), asztalitenisz, valamint szervezett sport- és szórakoztató programok várják.

Akik pedig a kulináris élvezetekre fogékonyak, azok is megtalálnak Bükfürdőn mindent, mi szem-szájnak ingere: a fürdő területén és a településen is számos vendéglő, büfé vár rájuk.

forrás: bukfordo.hu

 

 

Büki Golfpálya és Wellness központ

A bükfürdői Birdland Golf & Spa Resort (korábbi Radisson) kiváló választás azoknak, akik számára fontos, hogy a testük és a lelkük egyensúlyban legyen. Egyedi igényekre szabott szolgáltatások széles köreivel várjuk vendégeinket.
207 igényesen berendezett szoba, ezen belül 15 lakosztály és 3 mozgáskorlátozottak részére kialakított szoba áll vendégeink rendelkezésére. 

Egy gazdag reggeli a legjobb indítás egy tökéletes naphoz! Hideg és meleg reggeli ételek, friss gyümölcslevek, péksütemények széles választékával várjuk vendégeiket.
Fedezze fel a luxus kozmetikai termékeink jótékony hatását! Nemcsak a testkezelések, hanem az ayurvédikus és thai masszázsok érzékekre ható kellemes hatása fogja növelni a wellness-érzést. Élvezze a 3500 m2 alapterületű spa és szauna világunk széleskörű szolgáltatásait, ahol 6 medencével (ebből 2 termálvizes), 8 különböző szaunával, napozóterasszal és modern fitnessz lehetőségekkel várjuk.

A jól ismert golfklub kezeli Európa egyik legszebb 18-lyukú / 72 par fokozatú golfpályáját. Gyönyörű természeti környezetben, tavakkal és nyárfákkal övezve hódolhatnak a golf szerelmesei szenvedélyüknek. A szállodától mindössze 200 méterre lévő pálya speciális kedvezményeket kínál a szállóvendégek részére.

A szálloda konferencia lehetőségei ideális helyszínt biztosítanak a rendezvények számára, akár céges összejövetelek, bankettek, továbbképzések vagy családi rendezvények formájában. A szálloda széleskörű szolgáltatási és a természeti környezet kiváló helyszíne a céges csapatépítő tréningek számára.
Egy jól sikerült nap megkoronázása lehet egy ízletes vacsora valamelyik éttermünkben. Válasszon a hagyományos magyar ízekből vagy nemzetközi konyha büfé kínálatából, ahol alacsony kalóriájú ételekkel is várjuk vendégeinket. Cukorbeteg és ételallergiában szenvedő vendégeink egyedi kívánságait is figyelembe vesszük.

A nap végén látogassa meg a hangulatos Piano Bárt, ahol széles kávé, tea és csokoládéválasztékkal, kiváló borokkal, gyümölcslevekkel várjuk Önöket.

forrás: bukfordo.hu